Itt az első kép az idei Woody Allen-filmből, Kate Winslettel
És címet is kapott a vidámparkban játszódó mozi, amelyben Justin Timberlake lesz a másik főszereplő.
És címet is kapott a vidámparkban játszódó mozi, amelyben Justin Timberlake lesz a másik főszereplő.
Ahogy számítani lehetett rá, a Kaliforniai álom mindent vitt az idei Golden Globe-gálán, a vörös szőnyegen vonuló sztárok pedig ehhez méltóan csupa ezüstösen csillogó, áttetsző, illetve sárga, aranyozott, álomszerű ruhában kápráztattak el bennünket.
Ilyen az übergazdagok klubja Montanában, ahova Bill Gates is jár síelni.
A Can't Stop the Feeling című dal a Trollok című animációs filmben hangzik el, a forgalmazó pedig úgy döntött, hogy egy magyar énekessel újra felénekelteti a számot.
A könnyűzene sztárjai zömmel gyorsételt, nassolni valókat és cukros üdítőket reklámoznak, és ez egy új amerikai tanulmány szerint hozzájárulhat az amerikai tinédzsereket érintő elhízás járványszerű terjedéséhez.
A Can’t Stop The Feeling klipje a jól ismert "mindenki táncol”-formulát dobja be.
Justin Timberlake lesz az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjének sztárfellépője. Az amerikai énekes, dalszerző a döntő szünetében Can't Stop The Feeling című slágerét adja elő. A nemzetközi sztár fellépése újítást jelent a dalversenyben.
Három év után jelentetett meg saját számot Timberlake, amit egy sztárokat felvonultató klippel is megtámogatott.
Justin Timberlake-ről nevezte el különösen édes új dinnyéjét egy izraeli gyümölcstermesztő – írta a Maariv című napilap.
Hét kategória elismerését zsebelte be Justin Timberlake a Billboard Music Awards gáláján vasárnap: többek között a legjobb művésznek, a legjobb Rhythm and Blues albumnak és a legjobb férfi előadónak járó díjat vihette haza.
A németországi turnéján nagy gavallér volt Justin Timberlake, forintra átszámolva majdnem egymillió forintos borravalót adott a pincéreknek.
Elmaradhat Justin Timberlake és Miley Cyrus finnországi fellépése az Oroszország ellen hozott amerikai szankciók miatt. A helsinki koncerthelyszín olyan orosz üzletemberek tulajdona ugyanis, akiket sújtanak a korlátozások.
Harmadszor is elvitte az év előadója díjat Taylor Swift az Amerikai Zenei Díjak vasárnapi ceremóniáján. Az énekesnő nem lépett fel a gálán, de többször is megfordult a színpadon díjátadóként. A 23 éves popsztár Red című albumával az év countrylemeze és a kedvenc női pop/rock előadó trófeáját is begyűjtötte.
Újabb listavezető albummal rukkolt elő Justin Timberlake amerikai popénekes, akinek egy éven belül ez a második korongja, amely azonnal a Billboard 200-as albumeladási lista élére tört, megkoronázva ezzel az előadó zeneiparba való visszatérését.
Tizenegy év után érkezett el újra az ’N Sync rajongóinak nagy pillanata: az amerikai fiúbanda újra színpadra állt az MTV vasárnapi díjkiosztóján New Yorkban. Énekeltek, táncoltak, a lányok pedig sikítoztak, mint régen. Az újdonság legfeljebb annyi lehetett, hogy az ötből két fiú az elmúlt években felszedett pár kilót.
Az MTV Music Awards élő közvetítésének első fellépője a közelmúltban csípőműtéten átesett Lady Gaga volt, aki Applause című új számával nyitotta meg a műsort.
Volt középső felmutatott ujj, merész slicc alul-felül, és csillogás minden mennyiségben. Véget ért a Cannes-i Filmfesztivál, íme, a legkitűnőbb öltözetek.
Meghitt hangulatú Los Angeles-i koncerttel ünnepelte új albumának megjelenését Justin Timberlake amerikai énekes, aki 2006 óta most először rukkolt elő új koronggal, amelyet ígérete szerint hamarosan újabb követ majd.
Négyévi kihagyás után Justin Timberlake is fellép az idei Grammy-gálán Los Angelesben - jelentették be a zenei díjkiosztó ceremónia szervezői.
Justin Timberlake és Jessica Biel házasságot kötött a héten Dél-Olaszországban; a Puglia tartományban, Fasano tengerparti városkában vakációzó színészpár pénteken késő este a People című amerikai magazinnak küldött közleményében erősítette meg az esküvőről napok óta terjedő szóbeszédek valódiságát.